Rengeteget beszélünk motivációról és inspirációról, de fontosnak tartom, hogy időről-időre visszatérjünk a nehézségeinkről folytatott diskurzushoz. A rutinok és a szuper szokások világában is vannak ugyanis olyan napok, amikor minden bátorító sor és hasznos gondolat kárba vész.
Az vagy, amit megeszel?
Bombanők az Instagramon, fáradhatatlan aktivisták a Youtube-on, önsegítő csoportok a Facebookon. Tökéletes emberek, hibátlan napi rutinokkal, kiegyensúlyozott élettel, nulla problémával. Bennünk pedig hógolyó módjára egyre nagyobb és nagyobb gombóccá alakul az elégtelenség, a frusztráció, a tökéletlenség érzése. Igazi lavinát indíthat el bennünk az ilyen tartalmak fogyasztása és emberek követése. Különösen akkor, ha olyan élethelyzetben vagyunk, amikor nem tudjunk ezt a kellemes és harmóniában gazdag környezeted kialakítani magunk körül.
Téves feltevés, miszerint a motiváció és a produktivitás mindössze a teljesítményfokozást szolgálja. Valójában nem az a lényeg, hogy minél több teendőt pipáljunk ki a to do listánkról, hanem sokkal inkább az, hogy a feltöltődésre és a kötelezettségeinkre egyaránt jusson idő. Hogy örömöt és hálát tapasztalhassunk meg még a legapróbb teendőinkkel kapcsolatban is. Hogy jól legyünk. Alapvetően ezt kellene, hogy szolgálja minden rutin, szokás és módszer.
Vannak azonban olyan állapotok, életkörülmények és szituációk, amiben nem lehet/kell/szabad ezekre a javaslatokra hallgatni. Ezeket az időszakokat nevezhetjük sokféleképp, de én továbbiakban kitérőkként hivatkozok rájuk.
Legyünk kitérőket értők!
Kitérő alatt értem az olyan életeseményeket és döntéseket, amik látszólag nem szolgálják a hosszútávú céljainkat, amiket nem terveztünk meg, amik csak úgy váratlanul megestek velünk és látszólag hátráltatnak az önkiteljesedésben. Ilyen lehet egy munkahelyi elbocsátás, egy passzív félév, egy évismétlés, egy szakítás, egy tartós veszekedés, egy gyász időszak, de gondolhatunk kiégésre vagy elszalasztott lehetőségekre is.
Használhatnék olyan kifejezéseket is, hogy “baj” vagy “akadály”. De ha jobban belegondolunk, az életünk tele van kitérőkkel, hosszabb utakkal, amik kacskaringósabb módon juttatnak el valamihez. Ha minden ilyet büntetésként vagy óriási gondként fognánk fel, sosem tudnánk az ebben rejlő fejlődési lehetőségeket felfedezni.
Ez különösen igaz most a koronavírus-járvány okozta helyzetre. Nem egy embertől hallottam, hogy “elpazarolta” ezt az évet és annyi mindenből “kimaradt”. Persze, ez valamiféleképp így is van és ezek az érzelmek teljesen helyénvalók. Fontos ezeknek a megélése. De hosszútávon ebben a felfogásban megrekedni kártékony lehet a mentális egészségünkre nézve. Valójában mindennek van értéke, még akkor is, ha ez nehezen felfedezhető. Visszanézve pont ezek a kitérők lesznek talán azok, amik a legtöbb tanulságot nyújtották az életünk során.
És hogyan tovább?
Az élet nem haladhat egyenes úton, nem azonnal jutunk el A pontból Bébe. Fogadjuk el a negatív érzéseinket. De a csalódottság, kilátástalanság, elkeseredettség mellett szorítsunk egy kis helyet a kíváncsiságnak, a reménynek, a bizakodásnak is. Ezekből erőt meríthetünk, amire most különösen nagy szükségünk van.
Jogosan vetődik fel bennünk a kérdés, hogy mit érdemes akkor tennünk, ha éppen életünk egy kitérőjéhez érkeztünk. Az évek során megtanultam, hogy ilyenkor nem szabad magunkra erőltetni semmit. Azt tegyük, ami éppen most kényelmesnek tűnik, ami jól esik.
Nem kell minden kérdésre választ találnunk vagy minden rossz érzésünket azonnal orvosolnunk.
Ha egész nap a kanapén olvasgatnánk vagy sorozatot néznénk, tegyük ezt! De amint érezzük, hogy mozgásra vagy valamiféle teendőre lenne szükségünk, ne halogassunk. Fontos, hogy önmagunkra hallgassunk. Az alább olvasható tanácsok az én személyes tapasztalataim, de végső soron saját magunknak érdemes megtalálnia azokat a tevékenységeket, amik segítenek a gyógyulásban, a továbbhaladásban.
Akárhányszor azt érezzük, most borzasztóan fáj és rossz az élet, álljunk meg egy pillanatra. Pont úgy, mint abban a “megdermedős” játékban, amit az óvodában játszottunk. Ilyenkor tekintsünk végig magunkon. Rugaszkodjunk el attól, hogy mi történt a múltban és mi történhet a jövőben. Vizsgáljuk meg, mit csinálunk éppen most, mit érzünk, tapintunk. Próbáljunk meg minél több apró dolgot összeszedni, ami éppen jó. Ezek egészen apróságok is lehetnek Például, hogy finom illat terjeng a konyhában vagy kellemes zene szól a háttérben. Mindez emlékeztetőül szolgál: mégiscsak vannak szép dolgok az életben.
Érdemes lehet lejegyezni nemcsak az örömteli pillanatainkat, de azokat a tevékenységeket is, amik kikapcsolnak, feltöltenek és gyógyítanak. Már említettem, hogy az aktív pihenésre esküszök. A legkényelmesebb megoldás mindig a kézenfekvő lehetőségeinkre támaszkodni. De olykor érdemes kreatívnak lenni és a megszokott kikapcsolódási módokat színesebbé tenni, egyedivé formálni. Ezt egy film- vagy sorozatnézős este során is alkalmazhatjuk.
Adjunk magunknak időt – talán ez a legfontosabb. Régebben mindig elhatároztam, hogy hétfőtől vagy egy új hónap kezdetével magam mögött hagyom a kitérőmet és visszatalálok a saját utamra. De ezt sajnos nem mi döntjük el, az életünknek saját ritmusa van, amit nehezen befolyásolhatunk. A tabula rasa nem egyenlő a teljes gyógyulással. Az eltervezett egy hét szünet lehet egy hónap is. És ez rendjén van. Ha pedig türelmetlenséget tapasztalunk meg önmagunkkal kapcsolatban, emlékezzünk, hogy ez a kitérő minket szolgál, ebből tanulhatunk, fejlődhetünk. Ez a helyzet ad számunkra valamit és lehet, hogy most éppen több időre van szükségünk ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy mit.
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ami olyan fájónak tűnik, mit is ad valójában a nehézségeken kívül. Általában ezeknek az értékeknek a felismerése segít abban, hogy szépen lassan, a magunk tempójában továbbhaladhassunk.
Kellemes kikapcsolódást,
Panni
