top of page
Szerző képePanni Kiss

Könyvek komfortzónán kívül

Nem csak a jelenlegi helyzet, de az időjárás változás miatt is több időt töltünk otthon, ami kiváló lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra. A nehéz időszakokat pedig nem is lehetne megnyugtatóbb módon átvészelni, mint egy magával ragadó olvasmányban elmélyülve.


 

Januárban megfogadtam, hogy ebben az évben tizenöt regényt elolvasok. Régi szenvedélyem az irodalomban való elmélyülés, de a rengeteg tennivaló számtalan alkalommal annyira leszívta az energiámat, hogy a fennmaradó szabadidőmben legfeljebb füves könyvekhez vagy verses kötetekhez nyúltam. Az aktív kikapcsolódás hiánya – aminek fontosságáról erről a posztomban írtam bővebben – és az izgalmas cselekményszálak elhanyagolása viszont rendkívüli módon nyomasztott. Az idei fogadalmamnak köszönhetően azonban nemcsak, hogy sokkal jelentősebb figyelmet kezdtem el szentelni a számomra kedves tevékenységeknek, de túlszárnyaltam a saját elvárásaimat is. Mi több, olyan köteteket is a kezembe vettem, amikhez azelőtt egyáltalán nem volt kedvem, bátorságom vagy lelkesedésem. És mégis a legmeghatározóbb irodalmi élményeim lettek ezek a történetek:


Yalom: A Schopenhauer-terápia

Ha meg kellene neveznem életemnek azt az egy olvasási élményét, ami abszolút a komfort zónámon kívül helyezkedett el, akkor biztosan Yalom Schopenhauer-terápiáját mondanám. Ezt a könyvet szó szerint hónapokig kerülgettem. Először csak az interneten olvasgattam róla véleményeket, aztán többször levettem a polcról a könyvtárban és a könyvesboltokban, de soha nem jutottam el a kasszáig. Úgy voltam vele, hogy annak ellenére, hogy mennyire érdekel a pszichológia és a filozófia, ez a történet nem nekem való, nem egy olyan embernek, aki retteg a betegségektől. A félelemből származó előfeltevéseimet viszont sikerült félreraknom és az évet Yalom soraival indítottam, amik aztán egy kész rajongói lavinát indítottak el.

A Schopenhauer-terápia egy melanomában szenvedő pszichológus utolsó hónapjait és életének utolsó terápiás csoportjának eseményeit követi nyomon, miközben Schopenhauer életével, valamint filozófiájával is megismerkedhetünk. A betegség kiderülésétől a haldoklás fázisán át egészen a végső elmúlásig kísérhetjük a főhőst. Nem meglepő, hogy a téma elsőre ijesztően hatott rám, mert bármennyire is imádom az egzisztencialista írásokat, a haldoklásról magáról nem szívesen olvasok nyugodt perceimben. Az, hogy a kezembe vettem a regényt egy szembenézés volt sok félelmemmel és rengeteg más témával, amelyek igazságára ez a kötet ébresztett rá. A regény ugyanis beszél életről, halálról, de mégsem magát a betegséget helyezi fókuszba, hanem azokat az értékeket, amelyek elmúlásával számolnunk kell, akár egészségesek vagyunk, akár nem. Rengeteg életúttal, problémával ismerkedhetünk meg, de mégis mindegyik karakterben egy picit felismerhetjük önmagunkat, a gondjainkat, a hibáinkat és persze a talentumainkat is. Yalom elbeszélői módja zseniális, magával ragadó, még a legnehezebb sorokon is könnyedén fut végig a szemünk. Nem csoda, hogy ezután a regénye után sorban faltam a többi írását is, amelyekre a csavaros cselekményszál, a humoros megoldások, a nagy életigazságok és a könnyed írásmód szintén igazak voltak. És hogy eleinte miért vonzott a könyv annak ellenére, hogy oylan témát feszegetett, ami fenntartásokkal öntött el? Yalom történeteit a pszichológia és a filozófia tudományával keveri, így írásai nem csak végtelenül szórakoztatóak és tanulságosak, de meglehetősen informatívak is.

Ha másokra hagyod, hogy megvívják a harcaidat, elsorvad az izomzatod.

Nathan Hill: Nix

Van az az érzés, amikor egy megfogó fülcímke miatt megrendeljük a könyvet, aztán valahogy mégsem azt kapjuk, amit vártunk és csak félrerakjuk a polcra. Nathan Hill Nix című kötete számomra pontosan ilyen volt. Annak ellenére, hogy milyen izgalmasnak, történelmileg is informatívnak gondoltam, amikor kézhez kaptam, egyszerűen elment tőle a kedvem. Megriasztott a vastagsága, hogy milyen apró sorokban van szedve és hogy sok rész teljesen más betűtípusban íródott. Nem volt bizalomgerjesztő. És mégis az egyik kedvenc könyvem lett.

Nathan Hill több különálló történetből és történelmi korból tapasztott össze egy izgalmas elbeszélést, amiben a főhős ismeretlen múltú, húsz éve nem látott anyja után nyomoz, hogy az iránta érzett haragja ellenére segítsen neki mentesülni a rágalmak alól, és ha lehet, a helyzetén ő is “nyerészkedhessen“ egy kicsit. A regényben egy elragadó történet vegyül a norvég mesékkel, a gyermekkori élményekkel, a ’68-as chicagói zavargásokkal, a videójáték-függőség veszélyeivel, a pánikbetegséggel, a kiszolgáltatott nők helyzetével, a feminizmussal, a politikával és megannyi kérdéssel, amelyeket társadalmunk kapcsán életünkben legalább egyszer mi is felvetettünk már. A kötetben tényleg ezer téma, ezer kérdés és válasz vegyül, felfoghatatlan merítést kínálva ezzel az olvasóknak. Számomra megdöbbentő volt, hogy a rengeteg szál nem gabalyodott össze az érthetetlenségben. Hill egész végig szépen vezeti az olvasót, mindent részletet gondosan elvarrva, megalapozva és megmagyarázva azokat az apró történeteket, amik eleinte feleslegesnek tűnnek. Fantasztikus, tényleg! Arról nem is beszélve, hogy 700 oldalon át ennyi témába belekóstolva rengeteg féle tudásba szippanthatunk bele, és ez egy elsőkötetes szerzőtől óriási teljesítmény.

Az ember néha annyira belegabalyodik a maga történetébe, hogy nem látja, hogy egy másik ember életében csak mellékszereplő.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Krusovszky Dénes kötete fizikailag mozdított ki a komfortzónámból, ráadásul nem is kicsit. Az Akik már nem leszünk sosem szinte azóta a listámon van, amióta megjelent, de hosszú hónapokig lehetetlenség volt beszerezni. Akkor még nagyon ódzkodtam az intenertes rendelésektől, jobban szerettem mindenhez személyesen hozzájutni. Rendszeres látogatásaim alkalmával csekkoltam a könyvtárban, ahol természetesen kivétel nélkül mindig üres volt az egész Krusovszky-polc. Lelkesen jártam a könyvesboltokat, de végül ezt feladtam, mikor sokadig alkalom után közölték, hogy amúgy az egész hálózatból kivásárolták a regényt. Aztán jött a karantén-időszak, amikor más lehetőség nem is nagyon maradt az internetes rendelésen kívül, így végre valahára beszereztem egy kötetet. És sikerült megértenem, hogy miként lehetséges, hogy egy 2019-ben megjelent magyar szerzeményt ilyen nehéz legyen beszerezni.

Krusovszky szintén több, látszólag különálló történetet mesél el, amik a regény végén összefonódnak és egy teljes képet adva súlyos igazságokra világítanak rá. A kötet főhőse egy se nem szerethető, se nem utálható figura, akivel végigkövetve az eseményeket még érdekesebb, gondolatébresztőbb élményben lehet részünk. Az írásmódja, a magával ragadó, kifejező mondatok pedig fantasztikusak. Már csak a szavak szépsége által nyújtotta élményért is érdemes a kezünkbe venni a regényt. Arról nem is beszélve, hogy hősünk újságíró a Reflex magazinnál, amelynek sorsa csúnyán végződik. Az Index-Reflex áthallás miatt pedig lehetetlen nem arra gondolni, hogy a szerző némiképp “megjósolta” a legolvasottabb internetes hírportállal történeteket. Egy szó mint száz, a könyvet nem véletlenül vásárolták ki a könyvesboltok hálózataiból. Ez ugyanis tökéletesen bizonyítja, hogy milyen érdekfeszítő, gondolatébreszztő, megrázó és szívmelengető írásról van szó.

Amire nem került sor, amit nem vettem észre, amit túl későn tudtam meg, a maga módján semmivel sem valószerűtlenebb, és semmivel sem kevésbé az enyém, mint amiket eddig az életem részeinek hittem. Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.

Olvassátok ti is sok szeretettel ezeket a köteteket, mert felejthetetlen élményt nyújtanak!


Jó olvasgatást kívánok!

Panni

Comments


bottom of page