top of page
Szerző képePanni Kiss

5 lista, amire szükséged lehet

Tavaszi nagytakarítás, készülődés egy új időszakra, RESET gomb megnyomása. Az új hónap és évszak érkezésével hasznos lehet magunk körül és magunkban (!) is rendet raknunk. Ez mindenkinek mást jelenthet. Valaki a kikapcsolódásra, a mozgásra vagy a természetben töltött időre koncentrál, mások ilyenkor kapnak új erőre, ilyenkor találnak vissza a motivációjukhoz, az álmaikhoz. Minden verzió egyfajta kivirágzásnak fogható fel. Ehhez a tavaszi RESEThez hoztam 5 hasznos listát, amik hatékony mankói lehetnek a hétköznapjainknak.

 

A listakészítés az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy rendezett környezetet teremtsünk magunk körül és magunkban! Mindig is utáltam, amikor stresszes időszakokban a fejem tele volt cikázó gondolatokkal, hogy mit kell még megcsinálnom, mit ne felejtsek el, miket szeretnék megvalósítani és így tovább. Ezek visszaidézése komoly mentális kapacitást igényel, ráadásul a rendszertelen információk feleslegesen terhelnek le. Ennek orvoslásaképp érdemes leírni mindent, amit szeretnénk észben tartani. Így nem kell rágódni semmin, a teendők kipipálása pedig igazi öröm. Mindez pedig végtelen egyszerű, kényelmes és gyors.


A Fontos Lista

Kezdem a materiálisabb dolgok felől, aztán a poszt végére eljutunk az olyan listákig, amik elsősorban a lelki egyensúlyunkat segíthetik. A Fontos Lista állhat bármilyen olyan elemből, ami nap, mint nap elénk kerül vagy komoly gondolkodást igényel. Ilyenek például a jelszavak, a bevásárló lista, a megnézendő filmek, a kinézett könyvek, ruhák stb. Sokak számára ismerős az érzés, hogy egy filmes este előtt másfél óráig agyalunk, hogy mit nézzünk meg, a könyvesboltban teljes kilátástalanságban vagyunk, hogy az ezer opció közül melyiket válasszuk. És bizonyára nem idegen a “mit is kell még vennem?” érzés. Ezeknek a számontartásával és leírásával rengeteg időt spórolhatunk. A jelszavak vezetése egy titkosított applikációban vagy jegyzetben szintén hasznos módja a felesleges stressz és elfelejtett jelszók helyreállítását illetően.


Takarítós lista

Ez home office esetén a legrelevánsabb. A környezetünk tisztán tartásához nem árt vezetni egy listát, ahova lebontjuk, hogy mit mikor végzünk el. Hajlamosak vagyunk olykor elhanyagolni a rendrakást vagy éppen túlzásokba esni és minden nap órákat tölteni a házi munkával. Érdemes beosztani, hogy naponta hány percet töltünk ezekkel az elfoglaltságokkal, mik képezik a feltétlenül szükséges elintéznivalókat és mik azok, amiket ráér hetente elvégezni egy nagyobb takarítás alkalmával. A lista ugyanis segít ezutóbbi esetében is. Több teendő elvégzésekor ezek összeírásával semmi nem marad ki a sorból.

Pakolós lista

Game-changer, komolyan. Egy pakolós lista elképesztően hatékony módja annak, hogy utazásokkor, haza látogatásokkor semmit ne hagyjunk ki a bőröndből és hogy aztán ezek a dolgok vissza is kerüljenek az otthonunkba. Nyomasztó tud lenni a “mit felejtek itthon?” kérdés. De ha előre leírjuk, pontosan milyen dolgokat és azokból hány darabot (pl.: zokni) szeretnénk elpakolni, gyorsabban tudunk felkészülni a kiruccanásunkra, felesleges stressz nélkül. És igaz ez a pár órás kimenőinkre is. Vezessünk egy listát arról is, hogy a ház elhagyásakor minek kell a táskánkban lennie. Ha indulás előtt végigzongorázunk a lista elemein (pl.: kulcs, bérlet, iratok, töltő, KÉRFERTŐTLENÍTŐ ÉS MASZK), egészen biztosan nem marad otthon semmi.

Diszkomfort-lista

Néha nem árt megállni és magunkra tekinteni: mit érzünk és ami még fontosabb, hogy miért?

Ilyen kis reflektálások alkalmával rádöbbenhetünk, hogy valójában bizonyos dolgok teljesen észrevétlenül tudnak minket bosszantani.

Írok egy példát: sokáig nem értettem, hogy miért vagyok már korán reggel feszült és türelmetlen. Egy ilyen alkalommal megálltam és elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mi bajom van, hiszen “nem történt semmi”. Aztán realizáltam, hogy azóta pakolok, hogy kikeltem az ágyból. Rögtön belevetettem magam a házi munkába, holott egy kis feltöltődésre lett volna szükségem. Meg egy reggelire (ezért is fontos egy jól kiépített, tudatos reggeli rutin). Ez fel is került a diszkomfort-listámra, amin olyan tevékenységek vagy dolgok szerepelnek, amik nem okoznak örömet, kényelmetlenek, vagy amikről szeretnénk leszokni. Ilyen lehet a lefekvés előtti sorozatnézés, ami megakadályoz abban, hogy időben ágyba kerüljünk, a stresszevés vagy éppen egy számunkra kedves tevékenység elhanyagolása. Ezek leírása nem az emlékeztetésben, hanem első sorban a tudatosításban segít!

Komfort-lista

És akkor szükségünk lehet egy komfort-listára is, ahova a számunkra kedves, kikapcsolódást nyújtó tevékenységeket és dolgokat vezetjük. Ha tudjuk, hogy örömet okoz egy nagy séta, egy reggeli edzés, egy bizonyos tea vagy étel, akkor bátorkodjunk lejegyezni ezeket. Egyrészt segít a tudatosításban: milyen dolgok, akár egészen apró szegmensei az életünknek okoznak örömet? Mi a boldogságot teremtő érték számunkra? Miért lehetünk hálásak? Másrészről pedig egyfajta emlékeztetőként is szolgál. Elcsigázott időszakainkban, kilátástalan helyzetekben vagy éppen siker esetén a listáról választhatunk valamit, amivel megjutalmazzuk magunkat.


A listáinkat bárhova írhatjuk, papírra, füzetbe, telefonba vagy konkrét applikációkba is. A lényeg, hogy egyszerűek, átláthatóak és informatívak legyenek. Ha ezeket szem előtt tudjuk tartani, akár 100 listánk is lehet, minden rendszerezett marad és nem veszünk el bennük. Ebben a bejegyzésben pedig további információk olvashatók arról, hogyan lehet a listaírást a konkrét céljaink megvalósításához alkalmazni.

Kellemes listaírogatást,

Panni

Comments


bottom of page