A világ történéseiről számtalan helyről informálódhatunk, a zsebünkben pihenő telefonok és más okos eszközök pedig lehetőséget biztosítanak arra, hogy tényleg bármikor bármire rákeressünk. De néha jó, ha ezeket az igazságokat, eseményeket, mérföldkőnek számító momentumait az életnek tudatosítjuk is magunkban. Az idei ARC kiállítás pedig erre elhalaszthatatlan lehetőséget kínál.
Kesernyés édesség
Koronavírus, Index, klímaválság, Meseország ledarálása. Manapság elképesztően sok dolog történik a világban, amik hatalmas súlyként képesek ránk nehezedni. Mindezekről információkat szerzünk a hírportálokon, a közösségi médiában vagy esetleg egymástól. Az idei ARC kiállításra pedig elsősorban azért látogattam el, hogy ezeket az amúgy egyáltalán nem jelentéktelen momentumait a hétköznapjainknak egy másik perspektívából tapasztalhassam meg.
A kiállítás szervezői ismét rendkívül tehetséges kortárs alkotók társadalomkritikával megfűszerezett, a világ aktuális történéseivel és közéleti kérdéseivel tálalt órásplakátjainak egész garmadáját vonultatta fel a Bikás parkban.
A “Hogyan tovább?” kérdésre – ami az esemény tematikájának magját képezte – pedig egészen érdekes válaszok, szokatlan megközelítésben vázolt víziók születtek. Egyszer használatos maszkokat teregető néni, agyát ledaráló ostoba ember, lángoló i-betűk, húszezer forintos Covid-kosarak, menekülő kovászos uborkák, szódásszabadság és NERtesek – csak, hogy kiemeljek pár alkotást a legizgalmasabb plakátok közül. A kiállított képek kiemelik jelenünk azon történéseit, amik leginkább meghatározzák, keretezik a napjainkat vagy éppen azokat, amik mellett szó nélkül megyünk el. Nemcsak reprezentálják a problémákat, hanem más megvilágításba teszik is azokat, amitől az elkészült alkotások aztán vagy megütnek egy drámai hangot vagy egyszerűen csak megmosolyogtatnak. Az egész kiállítás alatt az egyik szemem sírt (inkább zokogott), a másik pedig nevetett. Az idei ARC számomra olyan volt, mint a medvecukor: fekete, kesernyés-édes ízvilág, amit nem tudok soha lenyelni grimaszolás nélkül.
Az üvegben mindenki elfér
A kiállításon tapasztalt, profi művészek és tehetséges amatőrök munkái is megtekinthetők. Az idei első díjat Elter Zsolt vitte el Szerelem a korona idején című művével, amin egy szerelmespár látható, amint egy melltartó mögé bújva szemeznek a nézővel. Elter Zsolt elmondása szerint régóta követi az ARC kiállítást és a leginkább az nyűgözte le benne, hogy mennyiféle alkotó elfér egymás mellett. Nem kell profinak lenni ahhoz, hogy valaki felemelve a hangját ráébressze az embereket a valóságra. Elter eredetileg sugárvédelemmel és atomenergiával foglalkozik, reaktorfizikát oktat az egyetemen és mindig nagy álma volt, hogy egyszer saját alkotásait is viszontláthassa az ARC egyik óriásplakátján. Illusztrációját Bíró Ica inspirálta, aki a Facebookon mutatta be, miként alakítható át egy melltartó maszkká.
A második helyezett Sipos Zoltán lett Az utolsó kapcsolja le! plakátjával. Sipos eredetileg mozgóképekkel foglalkozik és igazán érdekfeszítő kihívásnak látta azt, hogy mindössze egy képkockán jelenítsen meg egy olyan témát, amivel nagy tömegeket lehet elgondolkodtatni és kicsit felrázni. Az Index átalakulására reflektáló plakátja egy a független sajtóért szervezett tüntetés után született, melynek szellemisége, hangulata kiválóan manifesztálódik a fekete-narancs képkockán.
A harmadik díj elismerésében pedig Szőke Zoltán, egyetemista hallgató részesült, aki a Hello ubik alkotásával a kovászosuborka-készítésre való ösztönzés naivitására és a felszólalás fontosságára világít rá. Néha ugyanis nem árt kimászni az üvegből a többi uborka közül.
Harc a dezinformáció ellen
Ez a pár példa is kiválóan statuálja, hogy az ARC nemcsak egy kedélyes kiállítás, ahol a valóságot kifigurázott mivoltában láthatjuk, hanem egy nagyon komoly harc a dezinformáció és a hallgatás ellen. Hiánypótlónak gondolom, hiszen ma Magyarországon rendkívül nagy szükség van olyan eseményekre, ahol bárki, bármilyen tapasztalattal, világnézettel vagy politikai beállítódással felszólalhat és egy számára fontos témát továbbíthat a közönség felé, mindezt a saját értelmezésében reprezentálva.
Sokszor az, hogy mi történik velünk, nem jön át a híreken, az írott szövegeken keresztül. A tudatosítához néha szükségünk van olyan illusztrációkra, amik másként reflektálnak bizonyos eseményekre, amik nem elsősorban a tényeket, hanem azok következményét, hangulatát, érzületét adják át.
Az ARC azonban nemcsak a hazai, hanem a külföldi közéleti kérdésekre is reflektál, beleértve ebbe a Black Lives Matter-mozgalmat vagy a hongkongi történéseket. Továbbá nemcsak kormánykritikus megközelítésekkel, de számos olyan alkotással is találkozhatunk, amik többféleképp értelmezhetők. Jó pár plakát előtt hosszú perceken keresztül állva gondolkodtunk, hogy vajon a politikai témát feldolgozó mű vajon milyen “szín” szellemiségében született. "Narancs", "piros", "kék", "zöld", "lila", netán "kék"? A válasz rajtunk, a mi értelmezésünkön áll számos más mű esetében is. Az ARC ugyanis nem válaszokat ad, hanem gondolatokat kínál, amik ugyan belehelyeznek minket egy hangulatba, de azokat mégis úgy forgatjuk az elménkben, ahogy az nekünk tetsző.
A kiállítás még november 1-ig megtekinthető, és bátran ajánlom mindenkinek. Sőt, egyenesen kötelezővé tenném! Ugyanis nemcsak azoknak érdemes ellátogatni, akik jártasak a közéleti kérdésekben, hanem azoknak is, akik szívesen elmerülnének tehetséges alkotók gondolatperzselő munkáiban, megismernék a világ eseményeit és annak különböző nézőpontjait vagy egyszerűen csak szívesen választ találnának arra, “hogyan tovább”.
Kellemes hétvégét,
Panni
