• Panni Kiss

Love Languages IV. – Words of Affirmation

Szerettem volna, ha a blogon olyan bejegyzések is megjelennek, amik a témakörön kívül szorosabban is összefűződnek. A szeretetnyelvekről már régóta tervezek szót ejteni, mert rendkívül fontosnak tartom őket, és most az időzítést is tökéletesnek gondolom. A karantén sok kapcsolatot nehézségekkel tarkított, a távolság vagy épp a folyamatos bezártság folytán. Az élet azonban lassan újraindul, felvesszük a kapcsolatot rég nem látott társainkkal és egy új életmódba zökkenünk mindig mellettünk lépegető szeretteinkkel.

Önmagunk és mások megértése

Gary Chapman 5 szeretetnyelvével még a gimnáziumi éveim alatt ismerkedtem meg. A módszer lényege, hogy egy kérdőív segítségével felfedezhetjük, mik számunkra az igazán fontos értékek, amiket társas kapcsolatainkban keresünk, valamint milyen módon érdemes érintkezni szeretteinkkel, hogy éreztessük, valóban számítanak nekünk. A minőségi idő, az érintés, az ajándékok, az elismerő szavak és a szívességek nyelve mindannyiunk szótárában ott lakozik, legfeljebb egyik dialektust jobban beszéljük, mint a másikat. Azonban nemcsak az a fontos, hogy beszéljük a saját szeretetnyelvünket, de értsük is a másikét.

A módszerre sokan úgy tekintenek, egy önismereti technika, ami segít feltérképezni a szükségleteinket és azokat az értékeket, amiket társas kapcsolatainkban keresünk. Ez segít abban, hogy olyan partnereket válasszunk magunk mellé, akik megértenek és akikkel egy húron pendülünk.

Azonban nem lehet mindenkinek hátat fordítani, aki nem a mi szavainkat beszéli, és nemcsak örökéletű, mély kapcsolatokat létesítünk. Ott vannak az osztály- és szaktársaink, kollégáink, főnökeink, szomszédaink, távoli rokonok, régi ismerősök. Egymás megértéséhez feltétlenül szükség van szeretetnyelveink feltérképezéséhez.

A sorozat öt részből, az öt szeretetnyelvből áll majd, ami egyenként mutatja be azokat Gary Chapman Az 5 szeretetnyelv titka fiataloknak című könyve és személyes tapasztalataim, meglátásaim alapján.


Az elismerő szavak

Az elismerő szavak nemcsak azért fontosak, hogy a másik szeretetnyelvén tudjunk kommunikálni, hanem azért is, mert egy olyan korban élünk, ahol az érzelmeink verbalizációját legyűri a féltékenység, az irigység és a saját önképünk megtámogatása, amin a közösségi oldalakon látható tartalmak csak tovább bonyolítanak.

Még ha nem is az elismerő szavakból érzékeljük leginkább, hogy szeretnek, biztosan előfordult már velünk, hogy azokkal az “ideálokkal” kapcsolatban, akiknek a tevékenységét nap, mint nap követjük az interneten keresztül, negatív emóciókat váltottak ki belőlünk. Ahelyett, hogy példaképként tisztelnénk őket vagy elismernénk a sikereiket, elkezdünk rájuk konkurenciaként tekinteni, rosszallással hozzáállni, holott az ég világon semmit nem ártottak nekünk. Ilyenkor érdemes a rossz érzéseinket félretenni és ahelyett, hogy folytatnánk az irigykedést, akár hangosan is megfogalmaznánk az elismerő szavainkat (pl.: elképesztő és példaértékű, hogy mennyi munkát, energiát és odafigyelést fektetett bele, hogy ilyen tökéletes alakja legyen). Persze, fontos az is, hogy az elismerő szavakkal ne nyomjuk el a saját emócióinkat, ennek érdekében érdemes valamilyen “mantrát” kitalálnunk és ismételgetnünk (pl.: én ugyan nem rendelkezek ilyen idomokkal, mégis szép és elég vagyok, de ha szem előtt tartom, hogy kemény, és amúgy élvezetes munkával más is elérte a célját, úgy én is tehetek ezért). Ebből a példából jól látszik, hogy az elismerő szavakkal nemcsak másoknak kedveskedünk és a kapcsolatainkat ápoljuk, hanem tulajdonképpen megszabadítjuk magunkat rengeteg teljesen felesleges (!) negatív érzéstől és egy sokkal egészségesebb szemléletmódot alakítunk ki.



Everything in one

Az elismerő szavaknak számtalan funkciója lehet, talán a legtöbb “réteggel” büszkélkedő szeretetnyelv. Nem üres szavakról, töltelék kifejezésekről van szó, hanem olyan mondatokról, amik kedvességet, bátorítást, visszacsatolást, hálát és dicséretet jelentenek. A “jól csináltad” dicséretből a szeretetnyelv beszélői sokkal többet hallanak ki, valami olyasmit, hogy “értékeset alkottál”.

Verbalizálni az érzéseinket ráadásul nem egyszerű feladat, így nemcsak maguk a szavak jelentenek értéket, hanem már az erre való törekvés is.

Persze, ez nem egy olyan dolog, amit kizárólag a személyes kapcsolatainkban kamatoztathatunk. Az elismerő szavak elképesztő motivációt jelenthetnek munkahelyeken vagy az iskolai környezetben.

Abszolút nem az elismerő szavakból érzem, hogy szeretnek. Sajnos, kihívást jelent számomra a dicséretek internalizálása, annak ellenére, hogy egyáltalán nem félek hangot adni sem a negatív, sem a pozitív érzéseimnek, így mások elismerésével (és építő jelegű kritizálásával, haha) sincs problémám. Munkahelyi környezetben azonban elképesztően frusztrál és demotivál, ha kizárólag a hibákat emelik ki a feletteseim. Soha nem az elismerésért dolgozok, de mindenkinek szüksége van bizonyos szintű megerősítésre, hogy pontosan tudja, mit csinál jól és mit nem. Csak a hibák kiemelésével legfeljebb annyit érünk el, hogy a másik még abban is bizonytalan legyen, amit amúgy jól csinál. Iskolai környezetben magukban kevésbé biztos diákok és hallgatók esetében szintén fontos a visszacsatolás.


Szavak érdekek nélkül

A szavaknak nagy szerepe van a megbocsátásban is. Van jelentősége, valamiféle szuperereje annak, ha nemcsak érezzük, de a verbalizáció szintjén be is látjuk, hogy sajnáljuk a történeteket és hibáztunk. Ha másoknak pozitív visszajelzést adnunk nehézkes feladat, a saját botlásainkat beismerni, még inkább az. De a gyakorlás ezen is sokat segíthet.

Még általános iskolában volt egy olyan adventi fogadalmam, hogy minden nap megdicsérek a másikon valamit. Ha megfogalmazódott bennem, hogy a padtársam milyen csinos, nem egyszerűen elástam a gondolatot és vállon veregettem maga, hogy “na, de azért nálam nem csinosabb” (?), hanem félretéve magamat, egyszerűen kimondtam. A másiknak pedig ez elképesztően jól esett, igazi kis karácsonyi “meglepetés” volt. Egy ideig így ment ez, minden nap figyelmeztettem magamat, ha éppen rossz volt a kedvem, hogy nézzek körül és lássam meg a jót a körülöttem levő dolgokban, a társaimban és így tovább. Már az is teljesítmény ugyanis, ha magában a szituációban felfedezünk olyan momentumokat, amik kapcsán “felkiálthatunk”, de szuper, hogy ez létezik/megtörtént/megtapasztaltuk és így tovább. Nem emlékszem, hány nap vagy hét után, de egy kis gyakorlással az elismerő szavak kifejezése teljesen ösztönössé vált és megszűnt bennem az analizálás, ami arra irányult volna, hogy vajon mit gondol a másik, ha megdicsérem, ha kedvesen bátorítom.

Szóval, ha az elismerő szavak gyakorlására törekednénk kezdjük kis lépésekben: engedjük meg magunknak a gondolatokat, majd minden nap egyet-egyet fejezzünk is ki. Ezt követően pedig szépen a magunk tempójában szokjunk le a túlgondolásról és hagyjuk, hogy ezek a szavak egyszerűen csak elhagyják az ajkunkat.

Fontos azonban, hogy mindez őszintén történjen. Tényleg csak olyan gondolatnak adjunk hangot, ami igaz és ami mögött nem áll semmilyen érdek: sem az, hogy a “napi dicséret adagunkat” letudjuk, sem az, hogy a másikkal megkedveltessük magunkat, esetleg elérjünk nála valamit. Ez utóbbi ugyanis hízelgés, ami már inkább a taktikázáshoz hasonlít, ami önös érdekeinket és nem a másik szeretetnyelvén való kommunikációt és a kapcsolat építését szolgálja.

Mit tarts észben?

  • Érdemes a rossz érzéseinket félretenni és ahelyett, hogy folytatnánk az irigykedést, akár hangosan is megfogalmaznánk az elismerő szavainkat

  • Az elismerő szavakkal ne nyomjuk el a saját emócióinkat, ennek érdekében érdemes valamilyen “mantrát” kitalálnunk és ismételgetnünk

  • Nem üres szavakról, töltelék kifejezésekről van szó, hanem olyan mondatokról, amik kedvességet, bátorítást, visszacsatolást, hálát és dicséretet jelentenek

  • Verbalizálni az érzéseinket nem egyszerű feladat, így nemcsak maguk a szavak jelentenek értéket, hanem már az erre való törekvés is

  • Az elismerő szavak elképesztő motivációt jelenthetnek munkahelyeken vagy az iskolai környezetben

  • Szóval, ha az elismerő szavak gyakorlására törekednénk kezdjük kis lépésekben: engedjük meg magunknak a gondolatokat, majd minden nap egyet-egyet fejezzünk is ki. Ezt követően pedig szépen a magunk tempójában szokjunk le a túlgondolásról és hagyjuk, hogy ezek a szavak egyszerűen csak elhagyják az ajkunkat

  • Tényleg csak olyan gondolatnak adjunk hangot, ami igaz és ami mögött nem áll semmilyen érdek

Próbálgassátok az elismerő szavakat és vigyázzatok magatokra! ♡

Panni


1/8

© 2020 by Civitas