Az őszi időszak újabb megpróbáltatásokkal köszöntött be. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben reménykedtek abban, hogy szeptembertől visszaáll a régi, megszokott és kényelmes rend. Annak ellenére is, hogy sejthető volt, az évnek a tavasszal kezdődő, zűrős fejezete nem zárulhat le ilyen hirtelen. Számtalan érzés kavaroghat bennünk, amik megélése rendkívül fontos, ám mégsem szabad elengednünk a kötelességeinket és az iskolai teendőinket.
Barátkozni a változással
Kihívás. Ha egy szóval kellene jellemezni ezt az időszakot, számomra ez a legtalálóbb. Kihívás a távoktatás szokatlan módszereihez alkalmazkodni, kiépíteni egy rutint és minden nehézség ellenére jelen lenni. Kihívás elfogadni, hogy most ez a feje tetejére állított rendszer a “normális”, annak ellenére, hogy ezt a jelzőt legfeljebb az egy évvel ezelőtti életvitelünkre használtuk volna a legszívesebben. Kihívás hinni, reménykedni a visszaállásban, mert ha ugyan ez tavasszal még valamennyi erővel szolgált számunkra, a “majd csak vége lesz” mondat egyre bizonytalanabb kijelentésként hat. Kihívás kapcsolatokat kiépíteni, megtartani és elmélyíteni, ahogy a magunkkal való viszony is meg-meginog. A bennünk kavargó érzések özönként lepnek el minket, és sokszor abszolút úgy tűnik, hogy lehetetlen nekik gátat szabni. Ennek eredményeként pedig szintén kihívás a kötelességeinket elvégezni, produktívnak maradni úgy, hogy a mentális egészségünk is ép lehessen.
Fontos azonban tudatosítani, hogy az egyetlen konzisztens dolog az életben a változás. És pont ezért lesz a változás a titka megannyi dolognak: az elengedésnek, az elfogadásnak, a rugalmasságnak és a kiegyensúlyozottságnak is.
Az életünk ez előtt is tele volt fordulatokkal, csak mivel azok általában egyéni sorstörténetek csavarjai voltak, kevésbé érződtek olyan radikális változásnak, mint egy globális probléma. Egy évvel ezelőtt is rengeteg tényezőhöz kellett igazodnunk. És legyünk őszinték, nem mindegyik repített fel érzelmileg az egekbe, sőt pár egyenesen a padlóra küldött. De ahogy minden akadály elindítója, úgy egy gondokon átsegítő dolog is a változás. Ha pedig ezt megtanuljuk elfogadni és a lehető legőszintébb szívvel alkalmazkodni hozzá, biztosan könnyebben vehetjük majd az előttünk álló akadályokat.
Kérdések közé szorítva
Persze, ez nem ilyen egyszerű. A változás elfogadásához rengeteg időre és akaratra van szükség. Augusztus utolsó napjait és a szeptember első két hetét szó szerint végigszenvedtem, mert fogalmam sem volt arról, hogyan tudnék alkalmazkodni az állandó otthonüléshez, hogyan tudnék a legtöbbet kihozni úgy a félévemből, hogy közben élvezzem is azt és hogyan tartsam a barátnőimmel a kapcsolatot, akiknek a jelentős része vidéki. Ugyan a tananyag egyedüli feldolgozásával nem igen van problémám, sőt. Azt viszont elég elkeseredetten konstatáltam, hogy ha valamilyen változást (haha) nem hozok az életembe és nem csinálom összeszedettebben a dolgaimat, mint tavasszal, egy újabb otthon ülős négy hónapba bele fogok őrülni. Főleg úgy, hogy aki ismer, tudja, hogy folyamatosan csak mennék, mennék és mennék.
A közösség pedig már csak azért is elengedhetetlen, mert némiképp másokhoz “viszonyítva” vagyunk képesek meghatározni önmagunkat. Nagyon nem vagyok a összehasonlítgatások, méricskélések híve, de mégis csak mások cselekedeteit látva, véleményét hallva tudjuk eldönteni, hogy a mi szemünkben az adott dolog helyes-e vagy sem, rossz vagy jó. Ez nem méricskélés, hanem egy borzasztóan természetes, nem tudatos emberi jellemző. És ezek a – hogy is mondjam – “mikró-megállapítások” segítenek a saját személyiségünket is meghatározni. A négy fal között sokkal kevesebb ilyen interakcióra van lehetőségünk. Így nem csoda, ha pár hónap után bizonytalanságot és kilátástalanságot élünk meg saját magunkkal és a sorsunkkal kapcsolatban. Kik is vagyunk, hol a helyünk, mire is vagyunk képesek, mivel értünk egyet, mivel nem, miben hiszünk? És ez csak egy maroknyi kérdés azok közül, amik felvetülhetnek bennünk a négy fal között.
Guide
Nem írnék azonban minderről, ha nem találtam volna pár apró szokást, praktikát, amik nekem meglepően gyorsan és hatékonyan segítettek a kialakult helyzethez való alkalmazkodásban. Ezek az én meglátásaim, amiket hasznosnak látok és persze egy próbára érdemesnek. De nem varázslatok, amik két másodperc alatt képesek kitisztítani az elménket és minden negatív emóciót elsöpörni a lelkünkből. A hullámzó hangulat, a demotiváció és a kilátástalan kimerültség még a legkiegyensúlyozottabb napjainkba is belekúszhat. És ez rendben van!
Nem az a lényeg, hogy soha többé ne érezzünk semmi kényelmetlent, hanem az, hogy ne szorítsuk őket túl sokáig magunkhoz, ezzel minden helyet elvéve a boldog pillanatok ölelésétől.
Az érzések jönnek-mennek. Érdemes őket megélni, tudatosítani és aztán szépen elengedni. Hagyni tovább reppenni. Ez az apró dolog számomra kulcsfontosságú segítőeszköz lett.
1. Válts perspektívát!
És akkor ez lenne az első dolog: az elengedés. Rágódhatunk azon, hogy miért alakulnak így a dolgok, miért pont most és milyen jó lehetne, ha nem így lenne. De így van. És ennek elfogadásában sokat segíthet, ha a bennünk felhalmozódott kudarcot, csalódottságot, szomorúságot és kilátástalanságot elengedjük. Arra érdemes koncentrálnunk, amire befolyással vagyunk. A fókuszunk még a mi kontrollunk alatt áll, így azt könnyedén áthelyezhetjük a negatív dolgokról a helyzetben rejlő lehetőségekre. Perspektívaváltás ez, ami meglehetősen nehéz lehet, de ha egyszer megtörténik, minden bizonnyal gyökeres változásokat eredményez bennünk.
2. Teremtsd meg a helyzetet!
Fontos, hogy máshogy lássuk a dolgokat, hogy képesek legyünk rugalmasan alkalmazkodni a szituációhoz, a kihívásokhoz. De mindez nem jelenti azt, hogy örökre és végérvényesen el kellene köszönnünk a régi megszokott rendtől. Próbáljuk megteremteni azt a légkört és azt a hozzáállást, amit hiányolunk, amit szeretnénk tanúsítani egy átlagos iskolai, munkahelyi napon. Otthonról tanulni és dolgozni elképesztően kényelmes dolog, de ha hónapokon át ugyanabban a melegítőben a kanapén végzünk mindent, beleértve a kötelezettségeket és a pihenést is, könnyedén eltűnhetünk a párnák között. Próbáljuk meg elkülöníteni a munkahelyi, iskolai napokat a szabadidőtől.
Számomra a legbiztosabb mankóul az szolgál, ha a tanítási napokon ugyanúgy felöltözök és kisminkelem magam, mintha tényleg egyetemre mennék. Nyilván nem a legcsinosabb dolgaimat veszem fel, hanem kényelmes, egyszerű farmer és póló kombinációkat és nyilván nem báli sminkben parádézok itthon, csak egy szintén egyszerű alapot kenek magamra. De valahogy mégis ez tart egyben és ez tudatosítja bennem, hogy a nehézségek ellenére mégis leüljek és úgy végezzem a dolgomat, ahogy azt az egyetemen normális esetben is tenném. A szabadnapokon pedig jöhet a háromcsíkos melegítő (update: azóta elszakadt :)) és a legpuhább pulóver.
Én ezekbe a szokásokba kapaszkodom, de számtalan hasonló aspektust meg lehet őrizni a régi rutinunkból. Ha az segít, hogy munkanapokon a kedvenc elviteles kávénkban fogyasztjuk el a reggeli feketét vagy a kedvenc péksütinket a zacskóban rágcsáljuk el, akkor tegyünk így! Ha segítség, hogy a szívünkhöz legközelebb álló táskába pakoljuk el a dolgainkat, akkor tegyünk így! Ha segítség, hogy tanítás előtt és után elmegyünk egy körre sétálni (mintha tényleg megérkeznénk az egyetemre/haza), akkor tegyünk így! Mindez nem szégyen, hanem megfontolt döntések, amelyek segíteni egyben tartani minket, hangulatot teremteni és elkülöníteni a “kötelező napokat” a pihenéstől.
3. Legyél jelen!
Némiképp az előző tanácsomhoz kapcsolható a jelenlétre való törekvés. A negatív érzéseken való túllendülésen az segít, ha azok átélése után elengedjük őket, tehát kisebb figyelmet szentelünk nekik. Ez pedig leginkább úgy lehetséges, ha a fókuszunkat másra tereljük, éppen arra, amit végzünk. Az otthonról végzett tanulás és munka nagy kísértés a feladatok halogatását illetően. De ha online óránk van, mégis érdemes belépni és aktív figyelemmel részt venni rajta, ugyanúgy jegyzetelni vagy kérdezni, ahogy alap esetben is tennénk. Az itt és mostban való jelenlét segít abban, hogy ne ragadjunk le a szituáció kínálta akadályokban, és sodródjunk az árral, hanem minden érzésünk ellenére is urai tudjunk maradni az életünknek.
"Bárhol is vagy, légy ott!" – Jim Elliot
4. Passzolj!
Bármilyen furcsa, az egyben maradáshoz néha elengedhetetlen, hogy passzoljunk. Ez az időszak mindenkit megterhel mentálisan különböző okok folytán. Van, akit kevésbé, van, akit jobban. Pontosan ezért érdemes ügyelni a (tényleg) felesleges stresszorok kiküszöbölésére. Hallgassunk a testünkre, a lelkünkre és a kedvünkre és néha passzoljuk azokat a teendőket, házi munkákat vagy kellemetlenségeket okozó tevékenységeket, amik csak megnehezítenénk a napjainkat.
Szeretem magam betáblázni, de szeptember óta a kialakult helyzetre való tekintettel maximáltam a teendőim számát, hogy több idő jusson magamra, a hobbijaimra, a sportra. Eddig elhanyagoltam azt, hogy mire is van igazán szükségem, tundrához hasonlítható körülmények közt is gond nélkül túlvészeltem a napokat. De most már érzem, hogy mentálisan annyira leterhel ez az időszak, hogy ezt nem szabad tovább folytatnom. Nem szégyen passzolni, nem szégyen elhalasztani egy-egy kötelességet a következő napra, ha már kimerültek vagyunk, nem szégyen egy órával többet aludni.
A lényeg, hogy ez valóban arról szóljon, hogy megadunk magunk számára mindent, amire szükségünk van és nem a halogatásról. A kettő nem ugyanaz és ne is legyen az!
5. Konkretizálj és egyszerre csak egy dologra fókuszálj!
Az előzőekben segít, ha a napunk során néha megállunk, hátrébb lépünk és magunkba tekintünk. Mire van igazán szükségünk? Mit érzünk most? Mi segíthetne azon, hogy adott esetben a kedvünk jobb legyen? Ezen kérdések tisztázása végett érdemes egy rövid, pár tételes listát írnunk, mi az, ami kifejezetten idegesítő és elkerülendő dolog számunkra és mik azok a dolgok, tevékenységek, amik segítenek a megterhelő pillanatokon, feladatokon való átlendülésen.
Az utóbbi időben észrevettem, hogyha túl sok külső inger ér, elképesztően befeszülök. Ha egyszerre cseng a Messengeren három megnyitott ablak, ha próbálok kiigazodni a házi feladaton és az emaileimet frissítgetem egy-egy fontos levél miatt, felrobban az agyam, annak ellenére, hogy a multitaskinggal alapvetően nincs problémám. Ilyenkor megállok és megvizsgálom, miért feszültem be ilyen hirtelen, hiszen ezt sokszor észre sem vesszük.
Ezeknél a megállásoknál realizáljuk, hogy hoppá, amúgy zavar a Facebook-os morgás és panaszkodás, és az email-fiókunk folyamatos frissítgetése sem sürget senkit levélírásra, így egyszerűbb, ha bezárjuk azt. Ilyenkor érdemes felállni és elvégezni azon teendők egyikét, amelyek tudjuk, hogy örömet okoznak. Főzzünk egy kávét, sétáljunk egyet és amint kissé kitisztult az elménk, folytathatjuk a teendőket, lehetőleg egy-egy tevékenységre fókuszálva.
Ez csak néhány tanács volt, amelyek segíthetnek a körülményekhez való alkalmazkodásban és az otthonról végzett teendők megkönnyítésében. Kis idővel, türelemmel és odafigyeléssel azonban mindannyian újabb és újabb kedvtelésekkel dobhatjuk fel a hétköznapokat. A további szuper javaslatokat, bevált módszereket és tippeket pedig várom alább a komment szekcióban vagy nekem is írhattok személyesen a jobb oldali szürke ablakban. ♡
Vigyázzatok magatokra és kitartást,
Panni
